Hat év az Erő Útjain: 2008

Nem könnyű visszanézni egy adott évre hisz annyi dolog történt már azóta. Egy dolog teljesen biztos, a csapattal együtt töltött legjobb évnek mondhatom.  Olyan csapat alakult ki ekkora, akik közé bekerülni kissé ijesztőnek tűnt egy olyan ember számára, aki a star warshoz vajmi keveset konyít, és valljuk be, azt a rajongást és odaadást, azt az érdeklődést a téma iránt soha nem is fogja elérni. Belegondolva, mindig ijesztő egy kialakult, kiforrott társaságba bekerülni idegenként, újként, kívülállóként.  Azonban hamar bebizonyosodott hogy az aeú-soktól félni felesleges dolog hiszen nagyon baráti társaság, nyiltak, érdeklődőek, segítőkészek voltak.  Gond nélkül befogadtak egy olyan „Erő-mentes” embert, mint amilyen én vagyok.  Egyik fórumos rendezvény követte a másikat, egyik bandázás a másikat, így nagyon könnyen be lehetett illeszkedni. Már ha igazán be akar illeszkedni valaki és kb távoltartani se lehet egy összejövetelről.

Mire elérkezett a nyár, már nem is volt kétséges, hogy irány a tábor. Bár csak tavasszal kerültem be a bandába, előtörim az nem volt, játszani nem játszottam a fórumon. És táborban sem akartam. Csak úgy elmenni, esetleg statisztálni. Szerepjáték és én? IRL? Jó vicc.  Természetesen, ember tervez, isten végez…nem így alakult. Táborban úgy találtam magam, hogy campes előtörim van, tervem és elképzelésem hogy mit fogok kihozni a karakterből a sztori során. Féltem még ekkor is, hiszen hogyan is lehet  megvalósítani mindezt? Hogy is néz ki egyáltalán egy ilyen tábor? Szerepjáték egy héten át, összezárva sw-fanokkal? Hamar bebizonyosodott, hogy ettől sem kell tartani, a megérkezés napja inkább telt el a hely felfedezésével és egymás megismerésével úgymond, semmint a szerepjátékkal. Másnap persze már sikerült belecsapni a lecsóba, karakterbemutatás és alapsztori kifejtés, vita a két csoport (lojálisok meg szürkék) között. És mivel mindkét csoportnak más volt a fontosabb, más irányban indult el a két szál, élvezetesebbé téve az egészet. Hiszen a másik csapathoz szükség van statisztákra, lehetőség volt más szerepbe belekerülni, segíteni, nehezíteni az előrehaladást, és nem utolsósorban sokat nevetni. Voltak nagyon emlékezetes szövegek ebben a táborban, amik a statisztasághoz kötődőek (gabonakörök és a hagyma-szerűen réteges mandók, visszatérő lakedaimonok, holott csak egy visszatérés van, ugyebár). A remek szervezés és a finom irányítással terelt játék varázslatos hangulatot idézett bennem. Voltak persze, akik inkább benne voltak a játékban, mint én, de mégis valahogy mindenkinek megvolt a maga kis része, szerepe a dologban, nem érezte magát feleslegesnek az ember egyáltalán. Minden este leültünk és megbeszéltük hogy mi történt aznap a történetben, meddig jutottunk el, és miket tartunk fontosnak esetleg megtudni, kideríteni. Hiszen a szervezőkön kívül senki sem tudta a történetet. Megvoltak az alapok, és mi választottunk utat a választásainkkal. Néha nehéz volt összeszedni a bandát játékra, főleg mert hajnalban fekvő, délutánig alvó üzemmódban működött jó pár ember. Ráadásul néha fárasztó is volt órákon át játszani, aztán szünet, mert a másik csapatnak van most valami, és a többiek nem lehetnek jelen, majd mindkét brigád kéne. De nagyobb gond nélkül oldódott meg a dolog. A játékok szünetében megvolt a lehetőség kisebb csoportos, vagy akár teljesen magányos időtöltésre is, és bizony gyakran előfordult hogy élőzene mellett relaxált a csapat, ami csak még hangulatosabbá tette az egészet. Az ez alatt ellustult társaságnak olyan testedzések frissítették fel a lelkesedését, mint a kirándulás a susnyásba, mezőn való kutatás, és persze az elmaradhatatlan csatajelenetek. Korántsem veszélytelen botokkal csépelni egymást, főleg ha az ember bele is éli magát a szerepébe, és kardozáshoz nem ért, mégis, számomra valami csoda folytán, nem nagyon történtek balesetek. Szóval akciójelenetekben nem volt hiány egyáltalán. És bármennyire is hajtósosnak tűnt akkor a játék, hiszen haladni kellett az ütemtervvel, mégis a lelkesedés vagy valami más miatt a játéknak egy nappal korábban lett vége, mint a tábornak. Lehetőség volt hát a mi lett volna ha beszélgetésre a játék terén, megvitatni a legjobb részeket, a kedvenc szerepeinket, jeleneteinket, célokat kitűzni a következő alkalomra és persze összerendeződni a másnapi hazamenetelre. Amihez körülbelül ugyanannyira nem volt kedve senkinek se.

A komoly szerepjáték és a  poénos non-rpg valahogy jó összhangba került, bár persze egyértelmű volt, hogy lehet még fejlődni a komolyabb szerepezés felé, jelmezekkel, hozzáállással, kinek mivel. Az alatt az egy hét alatt olyan rengeteg élmény érte az embert, hogy nagyon nehézvolt  visszaszokni a szürke és unalmas, tábormentes hétköznapokba.  Azonban a tábor utáni sok-sok találkozó nagyon sokat tud segíteni az átvezetésben.  Az olyan gondolat hogy „vissza-akarok-menni” teljesen normálisnak mondható, mint ahogy az is, hogy a legváratlanabb pillanatokban elvigyorodott az ember, ahogy visszaemlékezett a tábor egy-egy mozzanatára.

Az év vége felé már természetesnek tűnt Jedi-nek öltözött emberekkel mászkálni mindenfelé, meghökkent arcokkal szembesülni az utcán. És persze az érzés hogy az ember egy ilyen nagyszerű társasághoz tartozik. Nem számít hogy beöltözik-e vagy sem, hogy oscar-díjas alkotásokra képes-e vagy sem, hogy ismer-e minden kis apró részletet a star warsból vagy sem.  Nem tudom, hogy fórum rpg terén mi is történt ebben az évben, de talán nem is olyan fontos. Egy erőteljes baráti kötelék alakult ki a tagok között, és ugyan mit számít az, hogy klubnapra vagy csak páran mozizni, margit-szigeten csövezni, beöltözve vagy nem beöltözve találkozik a banda, ha megvan az összekötő erő, ami nem mellesleg az együtt játszást is alaposan megkönnyíti, a barátság.

Amy - Resch Alexandra